A résztvevők kis csoportokban indulnak az erdei expedícióra, amelynek során különböző „túlélő" próbákat kell kiállniuk, hogy teljesítsék a KÜLDETÉST. A kisebb csapatoknak megadott helyszíneken találkozniuk kell, kicserélniük a szerzett információkat, és együtt megoldaniuk feladatokat, hogy további nyomokhoz jussanak.
Az expedícióhoz szükséges eszközöket és információkat (térkép, GPS, víz, élelem stb.) különböző játékos feladatok teljesítésével szerezhetik meg a program elején. A „túlélő próbák" sokfélék, található közöttük ügyességi, fizikai, kreatív és a szellemet próbára tevő feladatok is, melyek mind a túléléshez szükséges tudást gyarapítják.
Az expedíció és a játékok sötétedés után is folytatódhatnak... (pl. éjszakai túra)