Ez a program kiválóan alkalmas a csapatkohézió erősítésére és a pozitívumokra, erősségekre való fókuszálásra, hiszen a programon a résztvevők magukról vagy társaikról hoznak létre egy vidám szuperhősös történetet, melyet elő is adnak egy rövid előadás formájában.
A program első felében a csapatok vidám csapat kihívásokban (mozgásos és szellemi) szerezhetnek pontokat, mely pontokat később az előadáshoz szükséges kellékekre, eszközökre válthatnak be.
A csapatok feladata egy olyan történetet írni a másik csapatról, amelyben a (másik) csapat minden tagja szerepel, és valamilyen szuperképességgel rendelkezik. Ennek a szuperképességnek valahogyan kapcsolódnia kell annak a csapattagnak az erősségeihez, amellyel nap mint nap hozzátesz a csapat életéhez. Például: Szupererő = Segítőkész; Szupergyorsaság = Gyorsan végzi a munkáját; Sziklává tud változni = A csapat „lelke”; Szuper látás = Észreveszi a problémát és megoldja…
Amikor elkészült a sztori, a résztvevők kiosztják a szerepeket maguk között, jelmezeket használhatnak (egy láda jelmezt kap minden csapat), kellékeket készíthetnek, próbákat tartanak, majd felgördül a függöny……és a résztvevők megnézik egymás történeteit, amelyeket egymásnak adnak ajándékba.
A programon a kisebb csapatok összetétele változatlan, mégis nagyon jól erősíti a csapatkohéziót az (újra) ismerkedést, mivel a csapatok magukról/egymásról egymásnak készítik a történeteket.